Hova lett?

Tudom, hogy nem lehet dolgokat újra ugyanúgy átélni. Tudom, hogy ami elmúlt, nem jön vissza már és vannak dolgok, amik nem lesznek már soha ugyanolyanok. Bárhogy is szeretnénk, bárhogy is akarjuk. Mégis, mikor valaki meghal apu családjából, úgy érzem, megint elveszett egy darab belőle, egy kis esély, hogy újra együtt kerekezzünk gyopároson, hogy ücsörögjünk a napsütésben, hogy elsétáljunk a fák alatt sakkozó öregek mellett, hogy együtt a piacra menjünk, hogy bármi, hogy valami újra megtörténjen... miközben tudom, hogy nem lehet, mert már meghalt... És azon kapom magam, hogy már csak akkor vagyunk ott, ha temetésre megyünk és hiába megyünk el újra és újra a rongyos macskaköves kis utcán, hogy újra lássam a nagyszüleim házát, hogy újra átéljem a kert végében álló téglafalon való életveszélyes ugrálást, hiába tudom, hogy melyik utcasarkon árulták a szikvízet és melyik ház udvarán az oltott meszet, hiába tudom, hogy kondul a templom haragja, már csak emlékek maradtak és hamvak a földben. Tudom, hogy az elmúlás az élet rendje, csak kurvára utálok szembenézni vele. 

Nem borultam meg, csak mélyen szomorú lettem, még akkor is, ha kevéssé mutatom és annyira borzasztóan nem volt kedvem írni a múlt héten, hogy inkább nem tettem. Majd ma pótolom.

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Mások úgyis jobban tudják

Reklám után

Január, február, itt a nyár!