Az eleje

Egészen vicces, hogy miközben odakint sűrű pelyhekben hullik a hó, a rádióban a Summer in the city szól. És ezt eléggé élvezem.

Túl sokáig nem voltam azért blogtalan, ami várható volt... annak ellenére, hogy az utóbbi időkben keveset és ritkán írtam. De majd 13 év blogolás után maximum kis hatásszünetre képes az ember, végleges elszakadásra nem. Legalábbis én nem.

Így, hogy lazán átugrottam az év végét és év elejét, megúsztam az évértékelést (amit amúgy sem szoktam) bár szóban megtettem... és meg is kaptam érte a magamét. Hát jobb, ha hallgatok.:) Nézzünk inkább előre. Nincsenek fogadalmaim, de terveim igen és majd igyekszem úgy alakítani, hogy meg is valósítsam őket.:)

A karácsony amúgy szuper volt. Hihetetlenül sokat voltam otthon, majdhogynem kezdtem unni a végére és hétfőn, ahelyett, hogy kipihenten és kisimulva jöttem volna be dolgozni, úgy éreztem magam, mint akit éjjel agyonvertek... és kb. így is néztem ki. Azóta sem jöttem helyre.:) Ó, én szegény. De az a két hét tényleg jó volt, töménytelen mennyiségű isteni finom házi baileyst megittam (azóta nem álltam mérlegre), voltunk vendégségben, Experidance-en (lenyűgözött), kétszer(!) moziban (imádok moziba járni, és ehhez képest nagyon ritkán járunk), az ablakunkból gyönyörködtünk az óévbúcsúztató tűzijátékban (tök jó helyre költöztünk), szilveszterkor meg kettesben táncikáltunk, pókereztünk, meg filmeztünk (soha rosszabb szilvesztert). 

Az ünnepek alatt amúgy szinte egymásnak adták a kulcsot a vendégek, család, barátok, barátnők, csak 1-2 nap volt, mikor nem jött senki, úgyhogy sütésből, főzésből és készülődésből is volt elég, de mindezt kompenzálta a sok vidámkodás, rengeteget röhögtünk, társasoztunk. Jó volt, na. Itt persze folytathatnám, hogy de... de most mégsem folytatom. A lakás is egészen szuper lett karácsonyra, nagyon sokat dolgoztunk rajta még az ünnepek előtt is, hogy "minden" szép legyen. És bár idő, energia és pénz hiányában még mindig rengeteg dolog nincsen készen (a hálószobában például még mindig kiáll egy csap a falból, mert az volt a konyha és a vízművek még nem szerelte le róla a vízórát ezért le sem tudtuk még szerelni... very romantikus), de azért nagy büszkeség, mert nagyon sok meló volt és mindent, de mindent mi csináltunk a két kicsi kezünkkel és rohadt fárasztó volt, rengeteg lemondással (soha többet nem akarok lakást felújítani) de nagyon kis otthonos, meghitt hely lett és nagyon szeretjük és nagyon jó ott nekünk.:) De azt azért megbeszéltünk Kevinnel, hogy idén "elengedjük" a lakást, és kicsit hátrébb soroljuk az életünkben, majd apránként elkészül minden, majd jut amire jut, most inkább csak élvezzük, hogy van és többet szórakozunk meg utazunk és bepótoljuk amit 2015-ben kihagytunk. Szóval évértékelés nincs, de ebben a két fotóban minden benne van. Ha nem is az egész év, de annak egy jelentős szelete.



Megjegyzések

  1. ó milyen jó hangulata van és mennyire jól néz ki a kis konyhátok:) nagyon ngyon. örülük, hogy újra itt vagy:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi! :) Még nincs kész, de azért már látszik a vége. És örülök, hogy örülsz.:)

      Törlés
  2. mintha egy magazinba lenne, nagyon otthonos és csodaszép lett :)

    VálaszTörlés
  3. Ezt a megjegyzést eltávolította a blog adminisztrátora.

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Mások úgyis jobban tudják

Reklám után

Január, február, itt a nyár!